A teremben csend lett. Aztán valaki indulatosan megszólalt. Elege lett, mondja, hogy folyton a ráfigyelésről beszéljenek, csak úgy általánosan. A résztvevők hallgatják, a csoportvezető néhány kérdést tesz fel neki. A felszólaló csakhamar saját élményéről mesél: - Mert az én férjem minden nap elvisz autóval munkába, de a lányunk hiába kéri, olyankor mindig elfoglalt. Aztán sír, hozzám fordul és tanácstalan vagyok. Azt sem tudom, mit mondjak ilyenkor a férjemnek.

A csoportvezető megkéri, "rendezze meg" ezt a jelenetet, válasszon helyszínt, szereplőket. Tanítsa be őket az apa, a lánya, a számítógép és végül saját szerepére. Kezdődik a játék. A betanított szereplőket kívülről szemléli a protagonista, a kezdeményező főszereplő, s hamarosan sokkal világosabbá válik számára, mit érzett akkor, mit érzett a lánya és férje - és közelebb kerül a megértéshez, megoldáshoz.

A fenti jelenet jellemző részlet egy nyilvános pszichodráma csoport találkozásából Márkus Etelka: Konfliktusok és pszichodráma c. írásában. Jellemző ugyan, de a jelenetből nehéz pontosan megmondani, mi is valójában a pszichodráma. Olyan módszerről van ugyanis szó, amelynek lényege a szerepjáték, a különféle társas interakciók - legyenek akár tényleges vagy absztrakt személlyel - többszöri újrajátszása más-más szerepekben és ennek révén a felek akcióinak megértése. Drámáról van itt szó, nem csupán beszélgetésekről, melyben a szavak mellett azonos hangsúllyal jutnak kifejezésre és csapódnak le a mindenféle mozdulatok, indulatok, érzések is, egyszóval az ember egész valója.

A módszer sikeres alkalmazásának alapvető feltétele az őszinteség és a hozzá szorosan kapcsolódó bizalom. Őszinte vagyok a többiekkel, mert nekem, illetve a célnak jó, mert jobb akar(ok) lenni. Bízom bennük, hogy nem élnek vissza az őszinteségemmel, azaz pl. nem adják ki másnak titkaimat. Ennek csoportszintű ösztönösségéhez persze idő kell. Az őszinteség nemcsak szavakban, hanem érzésekben, indulatokban, gondolatokban, tettekben is meg kell, hogy jelenjen, sőt, mindezek időzítésében, a spontaneitásban is.
Dráma közben ténylegesen sohasem csak egyvalakiről van szó: a többiek szerepvállalása - akár tényleges szereplőként, akár utólagos kommentárok, kapcsolódó saját élmények formájában - mindenki számára hatalmas jelentőségű. Mindenki játékai (hiszen minden jelenetet minden szereplő szemszögéből lejátszanak) és aktív részvétele fontos minden más egyén, "megrendelő" (azaz pl. szervezet) fejlődése szempontjából.

Drámát vezetni nem egyszerű, hosszú tanulás és gyakorlás szükséges hozzá. Tudni kell, mikor melyik pszichodramatikus technikának - mélyinterjúnak, tükrözésnek, szerepcserének, belső hangok felerősítésének - mikor van a helye. A megfelelő alkalmazás azonban rendkívül hatásos. A játék utáni reflexiós fázis (amikor visszajelzéseket kapunk játékunkról) közelebb viszi a megoldáshoz a protagonistát, azt, akinek a problémáját feldolgozták.
A pszichodramatikus módszer használható önismereti képzésben, szervezetfejlesztés részeként, valamint az itt külön nem tárgyalt komplex pszichoterápiában és színházi drámában (rögtönzések színháza, playback-színház). A különféle alkalmazási területeken a módszer más-más kapcsolatokat jelenít meg, de mindig aktív szerepjátékkal elősegítve a szereplők tényleges, őszinte szándékainak feltárását.

Az önismereti dráma elsősorban a főszereplő családi-közösségi hátterét, emberi kapcsolatait, szociális atomját térképezi fel és teszi láthatóvá, s aztán ezek révén tudja elhelyezni magát a világban és kialakítani magáról egy reális képet. Inkább felismerésekkel szolgál, ami után a konfliktusokra, problémákra már az egyén tovább gondolkodva saját maga találja meg a megoldást, de legalábbis eljut a megértésig, elfogadásig. A dráma legfontosabb önismereti eredménye épp ez a felismerés, elfogadás, ami egyben saját magunk emberi mivoltának elfogadását is jelenti. Természetes, hogy vannak problémáink, ezek nélkül az élet nem menne előre, hiszen mi nem tudnánk növekedni. A személyiség érettségének, felnottségének az egyik legfontosabb jellemzője épp az, hogy tudja kezelni e problémákat, s nem próbálja félretolni azokat. Az önismereti dráma alkalmas továbbá rejtett tehetségek feltárására is.
Vállalati gyakorlatban a dráma legfontosabb használati területe a szervezetfejlesztés. Ebben az esetben a kérdésekkel "terhelt" főszereplő nem egy valaki, hanem maga a szervezet. Dramatikus eszközök segítségével feltárhatók a szervezetben meglévő funkcionális, kommunikációs zavarok, hatékonyságot hátrányosan befolyásoló elemek, például a munkatársak rossz közérzete. Az egyéni játék helyett itt inkább a csoportos együttműködés kerül előtérbe. A különféle helyzetek modellezése igen informatív azon szervezetfejlesztéssel foglalkozó szakemberek számára, akik a diszfunkcionális muködés megszüntetését nem csupán a munkatársak ide-oda helyezésében, esetleg elbocsátásában látják. De a munkatársak is nyernek belőle saját maguk és szervezetük óhatatlanul is jobb megismerése, a bizalom légkörének kiterjesztése révén.

Érdemes élni ezzel a módszerrel, mely a résztvevők - legyenek akár hús-vér emberek vagy absztrakt "nem-természetes" személyek - legteljesebb figyelmére és aktivitására épül, így sokszorozva meg a drámavezető erőfeszítéseit. Kissé ósdinak és porosnak tunik azt írni, hogy használata révén "többek, gazdagabbak, érettebbek" lehetünk. Pedig ez így igaz.