Pszichodráma
 



Jelentkezés

Csoportok évente indulnak minden szeptemberben

Jelentkezhetsz telefonon vagy emailben.

Egyeztetett időpontban találkozunk szeptember elején,
hogy személyesen is megismerjük egymást.

A csoport színvonalas környezetben, Budapest központjában van.


Cikkek

- Elbeszélt világ - megélt világ

Amikor Moreno a bécsi játszótereken játszani hívta a gyerekeket, még nem tudta, hogy egy gyógyító módszerhez gyűjt tapasztalatokat. TOVÁBB

-
Érzelemfejlesztés

A teremben csend lett. Aztán valaki indulatosan megszólalt. Elege lett, mondja, hogy folyton a ráfigyelésről beszéljenek, csak úgy általánosan. TOVÁBB

-
Dráma. De mi lesz a vége?

A munkaerő-piaci válság negatív hozadékaitól, ha önerőnkből nem megy, szakember segítségével szabadulhatunk meg.
TOVÁBB

-
Csoportterápia és pszichodráma gyermek és serdülőkorban

A modern csoportterápiák eredetileg abból az egyszerű, praktikus megfontolásból születtek, hogy egy vagy két terapeuta egységnyi idő alatt több pacienssel tud egyszerre dolgozni, mint egyéni terápiában. TOVÁBB



Elbeszélt világ - megélt világ*
Ajkay Klára - Kökény Vera - Mérei Zsuzsa

Amikor Moreno a bécsi játszótereken játszani hívta a gyerekeket, még nem tudta, hogy egy gyógyító módszerhez gyűjt tapasztalatokat. Elméleti építménye - a fejlődés- és személyiségelmélet - egy lazán kidolgozott szerepelmélet. Talán ezért van az, hogy a pszichodrámát mint módszert a legkülönbözőbb elméleti keretbe lehetett illeszteni (pszichoanalitikus, behavior, kognitiv elméletekbe). (Kökény-Fedor-Vikár, 2004.)

Az elmúlt 2o év csecsemőkutatási eredményei paradigmaváltást hoztak a személyiségről és a fejlődésről szóló ismereteinkbe. Stern szelffejlődés-elméletét több ponton "pszichodramatikusnak" találjuk, és ilyenformán alkalmasnak arra, hogy kiegészítse a morenói koncepciót, mert:

- Stern is a "társasban" gondolkodik,
- az akciónak és a gesztusnak a mentális folyamatok mélyszerkezetében megragadott elméletét adja,
- a pszichodramatikus helyzetekben (is) egy időben jelenlévő verbális és nonverbális szintek (szelférzetek) felfogására és kezelésére - szerintünk adekvát elméletet kínál.

Nézzük meg pl. azt a helyzetet, amikor valaki szerepcserében bemutatja az anyját. Mindennapos tapasztalat, hogy pár másodperces előjátszás is elegendő az antagonistának ahhoz, hogy azonosuljon a szereppel. Hogyan lehetséges ez?
Ha stern-i folyamatokban gondolkodunk, akkor itt az történik, hogy amikor a protagonista a tele útján kiválaszt valakit az anyja szerepére, akkor ebben a választásban az anyjával való cselekvési egységekben kódolt korai kapcsolati mintázata vezérli. Ez az a jelenség, amelyet úgy szoktunk mondani, hogy "valami emlékeztet benne rá", és ez a "valami" gyakran olyan mikrotörténések lenyomata, mint a viselkedés intenzitása, ritmusa, időtartama. Lehet, hogy pl. az anya szerepére kiválasztott személy tempója az a jellegzetesség. amely mentén a választás történik, de lehet, hogy más vonása.
A tempó - Stern alapján - vitalitásaffektus amelyet belső, dinamikus zajlásként élünk át. Kiválasztva az anya, felmegy a színpadra, és szerepcsere történik a protagonista és az anyát játszó személy között. A szerepcserével egy olyan interaktív helyzet áll elő, amelyben a segédén vagy antagonista ugyanabból a pozícióból látja az anyát, amelyből őt az imént kiválasztották. A színpadon minden magyarázat nélkül átélhető, hogy más beszélni az anyáról és más a szerepében lenni. A pszichodramatikus technikából következően - egy ilyen helyzetben - nemcsak az anyaszereppel azonosul a protagonista, hanem az (anya-gyerek) kapcsolatban is benne van. Úgy tűnik, hogy itt az észlelési minőségek érzelmi minőségbe fordulása történik a szerepcsere révén.
Természetesen most nem vállalkozhatunk arra, hogy Stern elméletét (Stern, [1985] 2002) akár vázlatosan is ismertessük, úgyhogy csak a témánk szempontjából legfontosabbakat emeljük ki.

Stern a szelffejlődésről azt gondolja, hogy az:
- a születéstől a halálig folyamatosan zajlik,
- az első két évben egymással párhuzamosan formálódó, de az élet végéig aktív szelférzetekben ragadható meg,
- nevezetesen a bontakozó szelférzet (0-2 hónapos korig), testi- vagy magszelférzet (2-8 hónapos korig), szubjektív szelférzet (8-18 hónapos korig), és a verbális szelférzet (18-36 hónapos korig).

A bontakozó szelférzet és a Mások érzetének kialakulásában több folyamat vesz részt, ebből most kettőt emelünk ki:
- az amodális percepciót
- és a vitalitásaffekteket.

A bontakozó szelférzet a valamivé válás, a szerveződés folyamatának a tapasztalata. Az amodális percepció az ember veleszületett képessége, amely lehetővé teszi, hogy egy bizonyos szenzoros modalitáson keresztül kapott információ átfordítódjék egy másik szenzoros modalitásba. Nem a modalitások közötti egyszerű fordításról van szó, hanem inkább arról, hogy a folyamat magába foglal egy saját formájába átkódoló mechanizmust, melynek eredménye egy amodális reprezentáció, amely bármely szenzoros modalitásban felismerhető.

Amikor az antagonista a protagonista szerepéből az "anyját" figyeli, akkor olyasmi történik vele, mint egy csecsemővel vagy gyerekkel, aki az anyját mint globalitást észleli. Amit figyel, észlel, az nemcsak látási és hallási információ, hanem az ezeknek megfeleltethető tapintási-proprioceptív-kinesztéziás információ is. Stern szerint ez a velünk született képesség - a fizikai világ struktúrájáról szóló absztrakt tudás. Kísérleti bizonyítékok alapján úgy tűnik, hogy a csecsemők egy perceptuálisan egységes világot észlelnek, amelyben bármely modalitásban amodális tulajdonságokat érzékelnek az emberi kifejező magatartás bármely formájáról, ezen tulajdonságokat absztrakt módon reprezentálják, majd egy másik modalitásba helyezik át.

Az emberi kifejező magatartás észlelésében fontos szerepe van az ún. vitalitásaffektusoknak vagy érzéseknek. Stern azért vezette be a "vitalitásaffekt" fogalmát, mert az általa megfigyelt érzésminőségeket meg akarta különböztetni a darwini kategorikus affektektől, mint a harag, öröm, szomorúság stb.
A vitalitásaffekt közvetlenül az emberekkel történő találkozásokban keletkezik. Mit értünk ezen? Nehezen rajtakapható tulajdonságokat, melyek legjobban dinamikus, kinetikai terminusokkal foghatók meg, mint "hömpölygés", "elmosódás", "kitörés", "crescendo", "decrescendo", "durranás", "kihúzottság" stb. Az élmények ezen tulajdonságai majdnem bizonyosan felfoghatók a csecsemők által is, és komoly napi, sőt pillanatnyi jelentőséggel bírnak. Ilyenek az élet vitális folyamatai, mint a lélegzés, éhessé válás, ürítés, elalvás és ébredés, vagy a jövő-menő érzések és gondolatok feelingje**. Vitalitásaffektek nélkül sohasem létezünk, akár tudatában vagyunk, akár nem.

A csecsemő ezeket a tulajdonságokat egyrészt belülről tapasztalja, másrészt más személyek viselkedéséből. A vitalitás különböző feelingjei kifejezhetők sokféle szülői cselekvésen keresztül, amelyek nem jellemezhetők "rendes" affektív cselekvésként:

- ahogy az anya felveszi a babát,
- összehajtogatja a pelenkát,
- végigsimítja a saját vagy a baba haját,
- ahogyan a cumisüvegért nyúl,
- vagy ahogy kigombolja a blúzát.

A vitalitásaffektek kifejező képességét Stern (id. mű) a bábjátékéhoz hasonlítja. A bábok korlátozottan fejeznek ki arcvonásokat, affektkategóriákat és általában a konvencionalizált gesztus- és pozitúrarepertoárjuk is szegényes. A mód, ahogy általánosságban mozognak, teszi lehetővé számunkra azt, hogy a különböző vitalitásaffektekre következtessünk. Leggyakrabban nagyrészt a sajátos vitalitásaffekt-szempontok határozzák meg a különböző bábok karakterét; az egyik letargikus, csüngő végtagokkal és lógó fejjel, egy másik energikus, a harmadik hetyke.

Az absztrakt tánc és zene is jó példa a vitalitásaffektekre. A tánc többszörös vitalitásaffektként és annak variációiként jelenik meg a néző számára anélkül, hogy cselekményhez vagy kategorikus affektszignálokhoz folyamodna. A koreográfus általában egy feelinget próbál kifejezni és nem a feeling egy specifikus tartalmát.

Ahogyan a felnőtt számára a tánc, a csecsemő által tapasztalt szociális világ is elsősorban a vitalitásaffektek világa, mielőtt a formális aktusok világa lenne.
Ezzel analóg az amodális percepció fizikai világa, amely elsősorban nem látott, hallott, tapintott dolgokból áll, hanem az alak, szám, intenzitás stb. absztrahált minőségek valamelyikéből.

A színpad terében születő játékokban a szereplők gesztusainak, szavainak ritmusa, a tér kezelése, az egymáshoz közelítés vagy egymástól távolodás gyorsuló vagy lassuló mozgása, koreográfiája, a hangok felcsattanása vagy elhalkulása interszubjektív valóságokat engednek láttatni, implicit kapcsolati tudásunkról árulkodnak. Nemcsak az válik informatívvá egy-egy játékban, hogy mit is csinálnak a szereplők, hanem az is, ahogyan csinálják. A belső reprezentációk Sternnél dinamikusak, kezdetektől alakuló, bontakozó preszimbolikus egységek, melyekben egy esemény perceptuális, motoros és affektív összetevői is benne vannak. Ezek alakítják, szervezik viselkedéseinket, kötődéseinket, belejátszanak elvárásainkba, motivációinkba.
E procedurális*** tudás vagy prodecedurális emlékezet mellett alakul a szimbolikus, verbális szint. A különböző szelférzetek egész életünkön át aktívak és hatnak, valamint egész életünkben alakulnak, s nemcsak gyermekkorban, de később is sérülékenyek lehetnek. Ebből az következik, hogy a szelférzetek jelen vannak, szinte közvetlenül elérhetőek, megragadhatóak a színpadon.

Nézzük pl. azt a jelenetet, amelyben egy férfi és egy nő ül a színpadon egymással szemben, és beszélgetnek. Az a téma, hogy a férfi nem érintheti meg a nőt - kezét a háta mögé rejti.
A játékvezető észleli, hogy az egyik kéz lefogja a másikat. Ezt a gesztust nagyíttatja ki, és a játékosok ezt jelenítik meg. A két kezet két ember játssza (az egyik a protagonista) - szerepcserék sorozatában harcba szállnak, végül a lefogott kéz kiszabadul.

Ránézésre is látszik, hogy a jelenetben a verbális és nonverbális szintekkel egyidejűleg dolgozunk. A beszélgetés egy frusztrációról szól. Ami akcióba kerül, az a fizikai hatóerő problémája, ez Stern egyik központi fogalma és a szelfszerveződés kitüntetett tartománya. Ha nem efelé viszi a vezető a játékot, hanem szerepcserék sorozatában a szereplők megbeszélik a kétségtelenül jelenlévő konfliktust, akkor a tehetetlenség érzése nagy valószínűséggel pszichoterápiásan érintetlen és hozzáférhetetlen marad, azaz érintetlen marad az átélés számára. A protagonista beszélgető helyzetet hoz, a téma viszont legalább annyira testi is, a játékvezető feladata az, hogy eldöntse, melyik szelférzet az aktuális. A protagonista jól tud beszélni arról, hogy nem mozdulhat, és nem is mozdul, a kérdés az, hogy melyik szelférzetet és főleg pedig milyen nyelven, mely szelférzetnek megfelelő nyelven kell őt megszólítani ahhoz, hogy mozduljon?

Következő példánkban a "szerepcsere" instrukció mozdította ki a protagonistát egy lehetetlennek tűnő helyzetből.
Egy 5o év körüli nő, Lili (a protagonista) jelenetében két középkorú, nála idősebb asszony beszélget a tengerparton. Az egyik bukovinai és németül beszél, a másik jiddisül beszél, aki azt mondja neki: "gyere ide". Lili odamegy hozzájuk, csodálkozik, hogy milyen vidámak, és próbál velük örülni. Ekkor a második nő németül azt mondja "hallgasd a nyelv zenéjét". Szerepcserében a német nő szerepéből azt mondja: "majd az orvos kiveszi a betegséget a fejedből". Kiválaszt valakit a betegség szerepére. Mire a "betegség" felér a színpadra, már orvossá válik, egészen konkrétan Mengelévé. A protagonista előjátssza, hogy jön az orvos és megpróbálja kinyitni a fejét egy skalpoló mozdulattal. Ekkor a jelenetet az elejétől eljátsszák, ahol elhangzik, hogy: "Majd az orvos kiveszi a betegséget a fejedből". Jön az orvos, megfogja a protagonista fejét, aki ekkor a földre veti magát, és velőtrázóan elkezd sikítani. Minden leáll, a szereplők a vezetőket nézik, hogy mi legyen? A csoportvezetők a nevén szólítják Lilit, a protagonistát, dupláznak, belső hangokat adnak, de ő elérhetetlen. Belemerevedik a mozdulatba és a sikításba. A férfi csoportvezető ekkor azt mondja: "szerepcsere". Varázsütésszerűen abbamarad a sikoly, a protagonista fölpattan, és belemegy az orvos szerepébe. Az antagonista nem akarja a sikolyt megismételni. A jelenet megáll. Saját szerepébe való visszakerülés nélkül szerepcsere a második nővel. Így most egy másik pozícióból látja azt a mozdulatot, ahogy az orvos megfogja Lili (azaz a saját) fejét. Látja a hatalmas férfit, a földön fekvő nő fölött, ahogy a nőt lenyomva magasodik. A második asszony szerepéből azt mondja: "segíteni kell neki". Visszamegy saját szerepébe, már kezdené újra a sikítást, amikor a második asszony jön segíteni, és hárman elkergetik az orvos-beteg-Mengelét. (Tehát a csoport megakadályozza, vagy szabályozza (?) hogy újból sikítson.)
Sokat gondolkodtunk azon, hogy vajon mi történt itt? Több lehetőség merült fel:

1. A protagonistára nem lehetett interszubjektíven ráhangolódni, de mégis sikerült megszólítani benne egy részt, amelyik a szerepcserét végrehajtotta. Az interszubjektív rész elérhetetlennek tűnt (se duplázás, se belső hang nem mozdította ki), a testi én-je megszólítható volt (az utasítást, hogy csináljon valamit, végrehajtotta).

2. Egy következő feltevésünk az volt, hogy az anyai gondoskodás helyett apai közbenjárásra tudott "magához térni". (A ráhangolódás lenne az anyai gondoskodás, az apai pedig az aktivitásra való utasítás. Egy férfi és egy nő vezette a csoportot, a szerepcserét a férfi rendelte el.)

3. A protagonista kizárólag a módszerrel tartotta meg a kapcsolatát, amelynek átadta magát. Mit jelenthet az, hogy kapcsolatot tartok egy módszerrel, és mit jelenthet az, hogy semmi mással nem tartok kapcsolatot, csak egy módszerrel? Fantáziánkat elengedve az jutott az eszünkbe, hogy ez olyan, "mintha csak úgy lennénk" - egy olyan Másik jelenlétében , aki csak mint szabályozó létezik a számunkra. A "szerepcserét", az akcióra felszólító instrukciót a szabályozó Másik mondja.
Nem döntöttük el, hogy melyik feltevés áll legközelebb a valósághoz.

Moreno a katarzis és találkozás gyógyító erejében hitt, ezzel középpontba helyezte az akciót, interakciót és az affektusokat. Az interszubjektivitást előtérbe hozó szelfelméleti megközelítés terápiás vonzata az, hogy nem elég megértenünk, hogy a páciens miért tesz úgy, ahogy tesz, azt is követnünk érdemes, hogy mindezek közben mit él át. A pszichoterápiákban az igazi találkozást a belső állapotokra való ráhangolódás és az érzések, a gondolatok megosztása jelenti.

Előadásunkban a pszichodrámában evidensen működő jelenségek mikroszerkezeti elemzéséből adtunk ízelítőt. Ehhez Stern fejlődéselméletét hívtuk segítségül.

Irodalom
- Stern, D. [1985] 2002: A csecsemő személyközi világa. Animula, Budapest.
- Kökény, V. - Fedor, B. - Vikár A. 2004: Pszichodráma: acting outból játék... . Pszichoterápia. 2004/2.
Jegyzetek


* A tanulmány előadás változata a MPE VI. Kongresszusán hangzott el 2002. november 29-én.

** A feelinget itt nem szeretnénk magyarra fordítani, mert értelemszerűen fontosnak tartjuk a belefoglalt tapintási, tapintott minőséget.

*** A "procedurális" szó a folyamatra utal, ahogyan a korai anya-gyerek kapcsolatban a mozgáson, testérzéseken keresztül válik egy élmény az emlékezet részévé megnevezetlenül




Elérhetőségek

Justin Móni
textilművész,
terapeuta

Telefon:
20/294-8268
este 6-8-ig

E-mail:
jusmo@freemail.hu

Kapcsolatvelvétel ide kattintva


Linkek

pszichologia.com


pszichologia.hu

pszichologiama.hu

pszichodrama.hu

integrativ.hu

pszichoanalizis.hu

kapu.pszi.hu


Induló csoportok

Kreatív drámacsoport Budapesten
TOVÁBB

Pszichodráma Debrecenben TOVÁBB


Pszichodráma - www.itt.hu/pszichodrama © 2011
webhosting: Com Bt. | web design:
Factory
ajánlott böngésző: Mozilla Firefox
Google toolbar letöltés
Google